| CÉGTÖRTÉNELEM
A GATE Kaputechnika Kft - néhány névváltoztatással ugyan, de - 19 éves múltra tekint vissza, melyet végig a dinamikus növekedés és a piaci igényekhez való rugalmas alkalmazkodás jellemez.
1989 -ben két fiatalember megalapította a Védelem GMK-t, amely riasztórendszerek forgalmazását és telepítését választotta tevékenységéül. Rövid időn belül - megegyező tulajdonosi és alkalmazotti összetétellel - megalakult a lakossági kapuautomatizálásra szakosodott Gate Kft . Akkoriban a biztonságtechnika és a kaputechnika egyaránt a luxuscikkek közé tartozott, így kézenfekvő volt, hogy a két vállalkozás ugyanazzal az értékesítői és telepítői gárdával dolgozzon, ráadásul a megrendelők köre is többnyire megegyezett.
Kezdetekben a papírmunka egy - reggelenként a lakás nappalijának átalakításával "kiépített" - irodában folyt, de a nagy keresletnek és a konkurencia kis számának köszönhető gyors forgalom és létszámnövekedés pár év múlva már szükségessé tette, hogy az addig a XI: kerületi Bukarest utcában lévő központból az értékesítők a közeli Fadrusz utcában lévő másik irodába költözzenek.
1993 -ban a két cég összevonásával létrejött a Véd-Elem & Gate Kft, amely ekkorra már 16 főt foglalkoztatott és árbevétele meghaladta a 80 millió forintot. A sikerek további alkalmazotti létszám- és forgalomnövekedésben mutatkoztak meg, és a jövedelmezőség lehetővé tette a technikai háttér (számítástechnikai eszközök, járműpark) színvonalának folyamatos növelését is.
A következő nagy lépést a két irodának a belvárosi, Podmaniczky utcai, frissen vásárolt irodába való összeköltöztetése jelentette. Ez az összeköltözés jó hatással volt a cégen belüli kommunikáció gyorsulására, az adminisztrációs munka egyszerűsödésére, és ez további növekedést eredményezett. Az alkalmazottak létszáma ekkor már meghaladta a 60 főt. Ebben a létszámban a budapesti irodán kívül a két vidéki kirendeltség ( Debrecen és Pécs) is benne foglaltatik.
Az évezred végére a cég komoly kérdésekkel szembesült; a forgalmazott termékek kikerültek a luxus kategóriából és el kellett dönteni, hogy a lakossági üzletágat - ahol egyre több, nyomott áron dolgozó "konkurens" jelent meg -, vagy az akkor már látványosan felfutó nagyobb ipari projekteket célozzuk meg. A cégvezetés ez utóbbi mellet döntött, ami fontos lépés volt a professzionális céggé válás útján.
Ennek a folyamatnak a részeként 2001 januárjában a Kft addigi nagykereskedelmi részlegéből új cég alakult Automata Bejáratok Specialistája Kft néven, hogy az elsősorban lakosságnak telepítő viszonteladóinkat emelt színvonalon szolgálja ki, és a DITEC és BPT termékeket egy egyre nagyobb viszonteladói körrel tegye országosan elérhetővé.
2001 augusztusára eldőlt, hogy a iroda, és a forgalom legnagyobb részét termelő (és létszámban is legnagyobb) lakatos részleg össze kell költözzön, a termelés hatékonyságának és a részlegek közti kommunikáció gyorsításának céljából. Ekkor - a Podmaniczky utcai irodában csak a bemutatótermet hagyva - a cég a Máriássy utcai telephelyre költözött.
Mivel a cég tevékenysége az idők folyamán egyre szűkebben (mostanra már csak a biztonsági ajtók gyártására korlátozódva) terjedt ki a biztonságtechnikára, 2002 február 1-től a cég változatlan adó- és számlaszámmal, az addigi összetételű tulajdonosi és alkalmazotti körrel, de új néven, GATE Kaputechnika Kft-ként működik.
2008 január 1-től a piaci kihívásoknak és a vevők igényeinek megfelelően a Gate Kaputechnika Kft. újabb "osztódáson" ment keresztül és megalakult az Gate Automatika Kft. Ezzel a Gate cégcsoport minden tagja szakcégként, magas technikai tudással áll meglévő és leendő vevői rendelkezésére.
|